hűtlenek

…A hűtlenkedők sosem látnak tisztán, és az ő állapotukban ez szinte érthető is és természetes. Aki odaát van, az nem is értheti. Miért is lenne képes tisztán gondolkodni?! Az majd később jön, amikor visszatér. Akkor már késő lesz. Akkor már képtelenség lesz visszaforgatni az idő kerekét, összeilleszteni szétroncsolt szíveket, visszafesteni gyermekarcokról könnyel lesavazott mosolyt, lelkekbe visszalopni fojtott hangú vitákkal kilúgozott gyermeki, ártatlan, töretlen hitű békét, feltétel nélküli ősbizalmat. A hűtlenkedő gyerekei, az orgonasípok most lesznek majd erőszakkal felnőtté válásra kényszerítve. Most öregednek majd éveket néhány óra, néhány nap leforgása alatt. A hűtlenből talán vasárnapi szülő, belőlük vasárnapi gyerekek lesznek, akik egész életükön át, összeszorított, makacs ajkak mögött rejtegetik rút titkukat…

Ez az ez az egyik lehetséges verzió, egyik lehetséges végkifejlete a hűtlenek történetének. Egy a millió közül. Sokan kisgyermekként, csecsemőként élik át ugyanezt, szüleik órákra hagyják egyedül őket, hogy kimarakodják életük romjai, készülő válásuk fölött magukat. Beszélni nem tudnak, ezért fuldokolva, sírva köpködik ki magukból a még megfogalmazni, kimondani nem tudott, boldogtalan, vádló szavakat.

Aztán lesznek belőlük ki tudja, milyen felnőttek. Lesznek belőlük, ki tudja, milyen emberek és szülők.