meglesz ez!

"Meglesz ez!!", dörmögte mindig vasmarkú trénerem, mikor késő este, véres vízhólyagokkal a tenyeremen, ázott ruhában, holtfáradtan, aznap már századszor parancsolt vissza néhány századmásodpercért a hajóba, duzzogó hátú, mindig mást, másképpen gondoló tizenévest. Akkor csak betört, mint egy kutyakölyköt, az ezrediket a kezei között, bozontos, szigorú szemöldöke, busa homloka nem kért a véleményemből, viszont látta helyettem is a jövőt: milyen hálás vagyok neki most már, szeretetté, tiszteletté nemesedett az akkor majd szétrobbantó ellenkezés indulata bennem.